A pumpkin pie, azaz sütőtök pite, több okból kifolyólag nagyon fontos számomra. Először is, mert finom, természetesen. Másodszor is azért, mert tavaly majdnem pontosan ilyenkor ettem egy vendégségben Baltimore-ban először ilyet, és akkor jöttem rá, hogy milyen iszonyat finom. Az a kis kirándulásunk Baltimore-ba egyébként is nagyon előkelő helyen áll a "legszebb-legjobb helyek, ahol valaha is jártam"-listámon. Érdekes módon, most pont olyan idő van itt Magyarországon is, mint akkor ott volt (igen, hazalátogattunk): szikrázó napsütés, gyönyörű kék ég, színpompás fák, épp csak a tenger és a kikötő hiányzik, de hát minden nem lehet tökéletes. :-)


Ezzel a nagyon tipikus amerikai desszerttel emlékezem hát a tavalyi amerikai élményeinkre. Ugyan a hálaadást nem ünnepeljük itthon, de a Halloween már egyre nagyobb népszerűségnek örvend itt is, úgyhogy nem csak a tök szezon miatt lehet aktuális ez a pite recept, hanem egy-egy Halloween buliba is elkészíthető különlegesség.

Amerikában, "meglepő" módon konzerv sütőtökpürét és előre elkészített pite-alapot is lehet kapni, így nagyon sok recept egyszerűen annyit ír, hogy végy egy pite-alapot, x mennyiségű sütőtökpüré konzervet, add hozzá a fűszereket és kész. Természetesen, a jobb oldalak azért leírják azt is, hogyan kell eljárni, ha friss sütőtököt használunk és magunk készítjük a pite tésztáját is. Az általam használt recept (-"meglepő"-) ez utóbbi kategóriába tartozik, nem különösebben bonyolult, sőt, én kifejezetten élveztem az élénk narancssárga sütőtökpürével való munkát, nem is beszélve a végeredményről. Egy vékony tésztájú, puha-krémes belsőjű süteményt kapunk, melynek finom, meleg, őszi ízei vannak, és nem mellesleg még egészséges is.

Hozzávalók:

A tésztához:

- 175 g liszt
- fél ek só
- 1 ek (14 g) cukor
- 113 g vaj, hidegen, kis kockákra vágva
- 30-60 ml jeges víz

A töltelékhez:

- 3 nagyobb tojás
- 480 ml (2 csésze) vagy 425 g tiszta sütőtökpüré
- 80 ml zsíros tej
- 38 g olvasztott vaj
- 110 g aranybarna cukor
- 1 tk őrölt fahéj
- 1/2 - 1 tk őrölt gyömbér
- 1 késhegynyi őrölt szegfűszeg
- 1/2 tk só

Opcionális: 30 dkg teljes kiőrlésű keksz, dió vagy pekándió, durvára őrölve

A sütőtökö(ke)t  hosszában kettévágjuk, a magos részt kikaparjuk, aki szeretné, szedegesse ki a magokat, pirítsa meg, jó lesz rágcsálni vagy salátába. Egy kiolajozott tepsibe a vágott oldallal lefelé fektessük a tököt, és 175°C-os sütőben kb. 45 percig süssük, amíg jól megpuhul. Ha egy beleszúrt kés gond nélkül csúszik, kész, de tapintással is érzékelhetjük, hogy puha. Kicsit hűtjük, majd kikanalazzuk a belsejét, és turmixban sima pürét készítünk. Ezután még igen nagy a nedvességtartalma, amit ki kell nyomni a tökpüréből. Egy sűrűszövésű szűrőn, gézen passzírozzuk át a pürét, nagyon sok "víz" marad hátra, amelyre nincs tovább szükség. 

A tésztánál nagyon fontos, hogy az alapanyagok hidegek legyenek (vaj és víz), és a lehető legkevesebbet érintkezzenek a kezünk melegével. Az a legjobb, ha késes robotgéppel tudjuk kezelni a tésztát, de ha "csak" a kezünkkel, akkor gyorsan dolgozzunk, nem szabad túldolgozni a tésztát. Robotgépünkbe, vagy tálunkba öntsük a lisztet, sót és cukrot, keverjük össze. Adjuk hozzá a hideg, kockákra vágott vajat, és keverjük addig, amíg a tészta morzsaszerű lesz. Ekkor adjunk hozzá 30 ml vizet, és keverjük újra. Amint nagyobb csomókba áll a tészta, illetve összecsippentve azt látjuk, hogy összeáll, kész is. Ha szükséges, még lehet hozzá vizet adni. Mindezt kézzel morzsolva is megtehetjük, minél hidegebb és gyorsabb kezekkel. :-) Borítsuk ki munkafelületre a tésztát, gyűjtsük össze egy kupacba, és két tenyerünkkel óvatosan nyomkodjuk össze. Formáljunk belőle egy vastagabb pogácsát, fóliázzuk be, és tegyük hűtőbe fél-1 óráig. 

Ha kihűlt a tészta, enyhén lisztezett felületen nyújtsuk óvatosan vékonyra, egy kb. 28-30 centis körré. Az esetleges szakadások megelőzésére jó taktika, ha egy réteg fólia alatt nyújtjuk. Időnként forgassuk meg a tésztát, nehogy leragadjon az alja. Óvatosan tekerjük fel a nyújtófára, és terítsük ki a piteformánkba. Én most egy 26 cm átmérőjű formát használtam, aminek recés volt a széle, de másfajtában is működhet, csak legyen megfelelő nagyságú pereme. Igazgassuk el a tésztát a forma széleinél, és hűtsük megint 20-30 percig. 

Aki szeretné, tehet a töltelék alá egy extra réteget, ami felfogja a még esetleg előforduló nedvességet a tökpüréből. Én kekszet tettem, szerintem kellett bele. Ez az extra réteg lehet pirított pekándió, dió, vagy bármilyen teljes kiőrlésű keksz, durvára őrölve, a formában lévő tésztára rászórva.

190°C-ra melegítsük elő a sütőt. Egy nagyobb tálban verjük fel picit a tojásokat. Adjuk hozzá a többi hozzávalót (tej, vaj, sütőtökpüré, cukor, fűszerek...), és keverjük el. Nem szabad túl gyorsan vagy sokáig keverni, mert attól állítólag könnyen megrepedhet a torta teteje sülés közben. 


Öntsük a tölteléket a piteformába, és süssük 45-55 percig. Érdemes figyelni, ugyanis ennek a pitének a halála az, ha túlsütik: kiszáradhat, megrepedhet. A sütési idő vége felé figyeljük: ha a pite szélétől 2-2,5 cm-re beleszúrt kés már tisztán jön ki, kész! Lehet, hogy a közepe még remegős lesz egy picit, de mire kihűl, az is megszilárdul.

Szobahőmérsékleten érdemes fogyasztani, (juharszirupos) tejszínhabbal. Isteni! :-)

Ettetek már, csináltatok már pumpkin pie-t?

A recept innen származik.

Címkék: gasztro sütőtök desszert ünnepekre amerikai klasszikusok

A bejegyzés trackback címe:

https://boriavilagkorul.blog.hu/api/trackback/id/tr233593603

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BoriBlog 2010.10.13. 17:26:00

Szia Dóra, long time... :-) Azóta már két ismerősöm megcsinálta, és mindenkinek nagyon bejött, úgyhogy remélem, neked is tetszeni fog!

Dora 2010.10.13. 17:26:00

Koszi az otletet Bori! Mindenkepp megcsinalom a jovo heti Halloween oruletben!:)Utana majd jelentek rola!:)

BoriBlog 2010.10.13. 17:26:00

tényleg szimpi :-) Már mind elfogyott :-D

Pixie Pie 2010.10.13. 17:26:00

Nagyon szimpi kis recept! Ahogy sütőtökhöz jutok, kipróbálom. :)
süti beállítások módosítása