Ha már gasztroblogot írok, és ráadásul még Berlinben is élek, úgy gondolom, lassan itt az ideje annak is, hogy egy pár tipikusan berlini, vagy itt nagyon népszerű ételről is írjak egy-két bejegyzést. Természetesen nehéz ügy ez, mert egy 3,5 milliós városról beszélünk, ahol (szinte) mindenféle nemzet konyhája képviselteti magát, mégis, van egy-két nagyon jellemző étel, amelyet bemutatok majd nektek időről-időre. Nem feltétlenül éttermekre, és nem is a csúcsgasztronómiára koncentrálok, inkább a mindenki számára elérhető, finom (vagy kevésbé finom) fogásokat igyekszem bemutatni. Szubjektív, saját élmények alapján megírt bejegyzésekre számítsatok, melyek azonban talán segíthetnek eligazodni azoknak, akik úgy döntenek, ellátogatnak ebbe a jó kis városba... :-)

Ha egy átlagos turista Berlin széles utcáin sétálgat, igen hamar szemet szúrhatnak neki a lépten-nyomon olvasható "Döner - Döner Kebab" feliratok (a pékségek és az utcai wurst-árusok mellett), és hamar megérezheti a dönerezőkből áradó - kicsit zsíros - finom, fűszeres illatot is. A legtöbb hely, ahol dönert árulnak, viszonylag kicsi, viszont nagy ablakok nyílnak az utcák felé, hogy csak úgy "zu mitnehmen" is lehessen vásárolni. :-) A helyek többségét kedves, mosolygós török férfiak üzemeltetik, akik ugyan iszonyatosan hadarva beszélnek németül, mégis rendkívül segítőkészek, és eszméletlen gyorsasággal tudnak egy-egy dönert összeállítani. Már vicces képeslapokat is láttunk itt-ott, amelyek a dönerárusok "szlengjét" ábrázolták... Persze, nem csak dönert lehet ám náluk kapni, hanem más törökös(-jellegű) ételeket is (gyakran spenóttal, sajttal, leveles tésztával készült ételeket, például).

A Döner, vagy Döner kebab elnevezés egyébként a húsra vonatkozik, mely nagy tömbökben, pálcára húzva, forogva sül. A görög gyroshoz, és az arab schawarmához hasonlóan valamilyen kenyér-, zsemleféleségben, vagy azokon, azokkal tálalt fűszeres, sült húst, és salátát, zöldségeket kombinál. Szinte mindig társul hozzá valamilyen joghurtos, csípős, zöldfűszeres szósz is. Természetesen rengeteg verziója létezik. A pálcára felhúzott, hatalmas hústömb készülhet bárány-, marha-, vagy csirkehúsból, és sokszor hagymát vagy paradicsomot is használnak (a zsíros részek mellett), hogy a sülés közben folyamatosan szaftos, lédús maradjon a hús. A városban sétálva már reggel, koradélelőtt látni, ahogy a hatalmas húsokat elkezdik sütni, és dél körül kapható a friss döner. A kenyérféle, amelyben a húst tálalják, lehet lapos, majdnem úgy, mint egy palacsinta (dürüm), lehet lepényszerű (pita/pida...), és lehet egész normális, vastag kenyér. Általában minden ki van írva, fényképekkel szemléltetve, úgyhogy nehéz bármit is eltéveszteni a rendelésnél.

Mi nagyon szeretjük a bárány-, illetve a csirkehússal készült dönert is, előbbi nehezebb, utóbbi, értelemszerűen, könnyebb verzió. Bár nem vagyunk nagy csípőspártiak, barátaink, akik ettek már csípős ("scharf") szósszal készült dönert, azt mondták, nem vészesen, csak pont jól csípős. :-) Mi szinte mindig a joghurtos-fűszeres ("kräuter") szósszal kérjük. Van lehetőség vega verziókra is: hús helyett pl. török sajttal készítve.

A sima, pirított-melegített kenyeres verzió sem rossz, de szerintem a legjobb az ún. "lahmacun"-ba tekert hús-zöldség-szósz együttese. A lahmacun (ejtsd: lahmadzsun), melyet itt Németországban nemes egyszerűséggel csak Türkische Pizzának (török pizzának) becéznek, egy vékony, palacsinta-szerű lepénykenyér, amely paradicsomos-darálthúsos-fűszeres szósszal van nagyon vékonyan megkenve és nagyon-nagyon finom önmagában is. 

Lahmacun ügyben ajánlok egy nagyon jó magyar blogot, melynek írónője nagyon jártas a török konyha rejtelmeiben, így például e finomság készítésében is.

A döner vitathatatlan népszerűségére különösen rámutat egy-két statisztika, melyeket én is megdöbbenve olvastam:

1) Németországban 2010-ben naponta több mint 400 tonna dönerhúst állítottak elő, több mint 350 gyárban

és

2) Németországban a döner vétel-eladás éves forgalma 2,5 milliárd Euró!!!!! 

Joggal merülhet fel a kérdés: miért épp a döner, és miért épp Németországban lett ennyire népszerű? A döner gyorsan elkészül, tulajdonképpen egészségesnek mondható, hiszen friss zöldség, hús és friss kenyér alkotja, sokféleképpen variálható, és nagyon finom. Hallottam már olyat, hogy a hús így-úgy nem jó, ipari hulladék, stb... mi még sosem tapasztaltunk ilyet. A keleti(es) ízeknek egy olyan változatát képviseli, amely az európai (pl. német) tömegeknek is egyértelműen ízlik, és őszintén: ezerszer igényesebb, frissebb, mint egy McDonald's-os, vagy Burger Kinges menü. Nem mondom, hogy minden nap ilyet kell enni, de ha már gyorsan, útközben, akkor inkább ezt. Bár itt is van jópár amerikai gyorsétterem, nagyon ritkán látni bennük olyan embertömegeket, mint otthon; míg a török gyorséttermekben igenis sok ember áll sorba, sokszor napszaktól függetlenül is. Sokszor hallani a "jelmondatot" is: "Döner macht schöner"... :-) (A döner szebbé tesz).

És hogy miért lett ilyen népszerű épp itt, Németországban? Az 1960-as évek vége táján nagyon sok török vendégmunkás érkezett Németországba, akik később itt telepedtek le végleg, és választott, új hazájukba a családjukat is áttelepítették Törökországból egy idő után. A török nemzetiségű, származású lakosság aránya azóta is nagyon magas Németországban, így Berlinben is, és nagyon erősen ápolják a hagyományaikat, kultúrájukat is, melynek szerves részét képzik az éttermek, büfék is. Mondanom sem kell, hogy szinte az összes döneres török tulajdonú, családi vállalkozás. Berlin bizonyos részein néha egész különleges érzése van az embernek: török feliratú boltokban mindenféle török (és egyéb egzotikus) finomság sorakozik, török pékségek árulják a gusztusos kenyereket, és az utazási irodák nagy betűkkel hirdetik a török úticélokat. Az összetartó török közösség mellett természetesen hamar megszerette a dönert a német lakosság is! :-)

A döner egyetlen "hátránya" talán az illata, mely csak zárt térben jön elő, de akkor aztán nagyon! :-) A hagymás-fűszeres dönerszag pillanatok alatt biztosítja fogyasztójának a kellő méretű helyet bármilyen tömegközlekedési eszközön, hihetetlen, milyen erős tud lenni... :-))) Még a nyelviskolában háborgott egyszer az egyik tanárnőm, hogy milyen "elfogadhatatlannak" tartja, ha valaki dönert eszik az órák közti szünetben, mert elviselhetetlen a szag utána órán... Hát, mindenkinek megvannak a maga problémái... :-)

És végül az anyagiak: olcsó-olcsó-olcsó. Attól függően, hogy hol vesszük, már akár 2,5 euróért is ehetünk, a legdrágább, amit eddig láttam, talán 4 euró volt, de az már nagyon elszállt :-) Érdemes esetleg a kevésbé "turistás" helyeken enni, mi úgy tapasztaltuk, minél messzebb kerülünk pl. az Alexanderplatztól, annál jobb lesz a döner, de szinte bárhol lehet enni, nincsenek nagy különbségek.

Két hely, ahol biztosan nagyon jót kaptok:

1) A Maybachufer mentén, a Schönleinstraße nevű metrómegállótól nem messze, egy kicsi döneresnél (mellesleg, itt tartják minden héten kedden-pénteken a "törökpiacot", ami szuper!) - ez messzebb van kicsit a központi helyektől, de megéri elmenni, nagyon érdekes "vegyes" környék.

2) A Hackescher Markt nevű tér egyik részén, az azonos nevű S-Bahn/villamosmegállónál, a Starbucks-szal szemben, Chicken Döner feliratú helyen. Ez a tér egy forgalmas, nyüzsgő része Berlinnek, érdemes sétálgatni a környéken, nagyon sok kis bolt, kávézó, étterem található erre.

Azt hiszem, kimerítettem a döner-témát. Bár tudom, hogy otthon is kapható már sokfelé, ha erre jártok, mégis érdemes kipróbálni, már csak a hangulat miatt is. Ha van esetleg kérdésetek, megjegyzésetek a témával kapcsolatosan, szívesen veszem őket! :-)

Történt, hogy a születésnapomra nemrég kaptam Kata barátnőméktől egy könyvet, amelyben szuper spanyol tapas-receptek találhatók, zöldségesek, húsosak, tojásosak egyaránt. (Tapas: kis adagokban tálalt, tulajdonképpen bármilyen jellegű étel, melyet a spanyol bárokban az ital mellé szolgálnak fel - segítik az italfogyasztást... :-)

Több recept hozzávalói közt is szerepel a chorizo, mely egy spanyol kolbászféle és nagyon hasonló az általunk ismert kolbászhoz, de ugyanúgy rengeteg verziója is létezik, Spanyolországon kívül Portugáliában, Dél-Amerikában is. Chorizot még nem sokszor ettem, de természetesen már szemeztem vele boltokban, hiszen sok (külföldi) recepthez használják, jól néz ki. Bár világosan emlékszem, hogy chorizot a közeli kisboltban is láttam régebben, természetesen most, hogy venni is akartam volna, nem találtam... :-) Több nagy, igényes berlini áruházat bejárva végül egy nagyon-nagyon flancos helyen találtunk csak ebből a spanyol kolbászból, de teljesen megfizehető áron, nagyon jó minőségűt. Illatra, ránézésre szinte teljesen ugyanúgy fest, mint a magyar kolbász.

A receptek olvasgatása közben a tojás - krumpli - chorizo hármasa különösen megfogott: szeretem az olyan ételkombinációkat, amelyek tartalmasak, mégis egyszerűek, és egy friss salátával tálalva akár egy kiadós ebédként is ehetőek. A mai recept egy keverék: egy interneten található receptet és egy klasszikus spanyol burgonyás-tojásos tapast ötvöztem, az alapjuk ugyanaz, csak pár dolgot alakítottam rajta.

Ha nem találtok chorizot otthon, szerintem ugyanúgy működhet az étel sima magyar (gyulai, csabai, puhább-szárazabb, füstölt) kolbásszal is. Mi annyi különbséget észleletünk a chorizo és a magyar kolbász közt, hogy előbbi kicsit "édeskésebb", "gyógynövényesebb", valószínűleg egy nagyon kicsit eltérő a fűszerezése, de ugyanolyan finom.

Ettetek már chorizot?

 

Hozzávalók:

- fél kg krumpli

- 1 hagyma, apróra vágva

- 200-250 g chorizo (vagy hasonló kolbász), kis darabokra vágva

- 1 kaliforniai paprika, kis kockákra vágva

- 2 gerezd fokhagyma, apróra vágva

- 8 tojás

- 1-1,5 dl zsíros tejföl, vagy tejszín

- só

- bors

- csipet római kömény

- olívaolaj

- 1-2 paradicsom

A krumplit meghámozzuk, és vékony szeletekre vágjuk. Sós vízben főzzük meg a burgonyaszeleteket, amíg megpuhulnak, de figyeljünk, nehogy túl puhára sikerüljön. Szűrjük le, és egy kb. méretű, kiolajozott kerámia vagy üveg sütőtálba rakosgassuk le a szeleteket úgy, hogy átfedésben legyenek.

Melegítsük elő a sütőt 160°C-ra.

A hagymát és a fokhagymát pirítsuk meg az olajon egy serpenyőben, közepes hőmérsékleten kb. 5 percig. Adjuk hozzá a paprikát és a chorizot is, és pirítsuk további 5-8 percig, amíg a kolbász szépen elkezdi a zsírját engedni. Tegyük félre.

A tojást, sót, borsot és római köményt, valamint a tejfölt/tejszínt keverjük ki szépen.

A lerakott krumpliszeletekre tegyük a kolbászos-zöldséges keveréket, és öntsük rá a tojásos mixet is. Helyezzük el a tetején a paradicsomszeleteket. Tegyük az előmelegített sütőbe, és  35-45 percig süssük, amíg a közepe is épp megszilárdul, de ne égjen meg. A sütőből kivéve hagyjuk 5-8 percet állni, és csak utána tálaljuk.

Friss fehér kenyérrel és/vagy friss zöldsalátával nagyon-nagyon finom és laktató fogás.

Folytatva a szürke, esős, télvégi napokon átsegítő ételek vonalát, ma egy jó kis "lélekmelengető" levest hoztam, hátha másnak is eszébe jut, hogy gyorsan főzzön egy adagot.

A zöldségek és a csirke mellett a kis csavart egy kevés friss gyömbér adja a levesalapnak, ettől fűszeresebb, izgalmasabb lesz, mint egy hagyományos zöldség- vagy húsleves. Még jobb lett volna, ha van itthon friss piros chili, vagy mentalevél, melyek végső lépésként még jobban feldobták volna a levest, de ezúttal kimaradtak. Így is nagyon finom lett: szerintem elég rugalmas a recept, sok kísérletezést elbír :-)

Hozzávalók:

- 900 ml csirke-, vagy zöldség alaplé (én bio leveskockát használtam)

- 1 csirkemellfilé

- 1 jó tk aprított gyömbér

- 1 gerezd fokhagyma, apróra vágva

- 50 g rizs- vagy bármilyen másfajta tészta (ázsiai jellegű)

- 2 tk kukorica vagy borsó

- 2-3 szem gomba, vékonyra szeletelve

- 2 újhagyma, felszeletelve (opcionális)

- 2 tk szójaszósz, plusz kevés a tálaláshoz

- menta vagy bazsalikomlevelek a tálaláshoz, esetleg kevés aprított piros chili

Öntsük az alaplevet egy fazékba, és adjuk hozzá a fokhagymát és a gyömbért, valamint a csirkemellet. Forraljuk fel, majd vegyük vissza a lángot alacsony-közepesre, és csak gyöngyözve főzzük kb. 20 percig, amíg a hús megpuhul. Mikor puha, vegyük ki a húst, és vágjuk, tépkedjük apró darabokra. 

Szűrjük át a húslevest. Adjuk a leveshez a gombát, borsót/kukoricát, szójaszószt, tésztát és az újhagyma felét, főzzük, amíg a tészta megpuhul (3-5 perc). Szedjük tányérokba, és tálaljuk a zöldfűszerekkel, hagymával, chilivel meghintve.

A neve talán nem tükrözi teljesen, de ez a csirkés "egytálétel" egyszerű, és mégis nagyon rafinált fogás. A gomba, a száraz fehérbor, és végső simításként a creme fraiche igazán nagyszerű hármast alkotnak. A szokásos berlini szürke téli napokon nagy szükség van ilyen, és ehhez hasonló ételekre, amelyek olyan jó illattal melegítik át a lakást, és minket is... 

A csirkecomb olcsóbb, és ebben az ételben finomabb is, mint a csirkemell, úgyhogy érdemes azt használni, aki szeret vele bíbelődni, akár filézve is. Én jót mosolyogtam magamban, magamon, hogy az egész (alsó-felső) csirkecombokat milyen hihetetlenül bénán szedtem szét ma: ötből egyszer sikerült rendesen eltalálnom a porcok közti rést... Még szerencse, hogy ez az étel ízét nem befolyásolta :-) 

Vannak ilyen szürke napokra tartogatott erősítő receptjeitek?

Hozzávalók:

- 5 egész csirkecomb, szétszedve alsó- és felsőcombokra

- 2 tk olaj

- 600 ml csirke (vagy zöldség) alaplé (esetleg víz)

- 50 g vaj

- 1 hagyma

- 400 g gomba (vegyes, vagy csak egyszerűen champignon)

- 2-2, 5 dl száraz fehérbor

- 200 ml creme fraiche, vagy zsíros tejföl

Melegítsük fel az olajat egy serpenyőben, és először a felsőcombokat pirítsuk meg, de csak a bőrös oldalukkal lefelé (8-10 perc). Ezután az alsócombokat is pirítsuk meg, amíg szép aranybarnára sülnek körben (5-5 perc). Tegyük a megpirított csirkecombokat egy nagy, vastagabb falú edénybe, amelyben szépen egymás mellett elférnek. Öntsük a csirkecombokra az alaplevet, hogy majdnem teljesen elfedje őket a lé. (Esetleg lehet vízzel pótolni). Forraljuk fel az egészet, majd fedjük le (kis rés maradhat), és épp csak gyöngyöztetve 30-35 percig főzzük, amíg a csirkehús jól megpuhul. (Lehet, hogy kicsit több időre lesz szükség, ellenőrizni kell.) Érdekes, hogy a pirítástól kapott aranybarna színt nem veszítik el a combok a főzés során.

Amíg a csirkehús fő, aprítsuk fel a hagymát, és szeleteljük fel a gombát. Az olajas serpenyőből az olajat öntsük ki, és olvasszuk meg benne a vajat. A vajban pirítsuk meg a hagymát, de ne barnuljon meg (kb. 5 perc), majd adjuk hozzá a gombát is. A gombát elég 3-4 percig pirítani, kevergetni, amíg elkezd puhulni és illatozni. Ekkor öntsük bele a száraz fehérbort a serpenyőbe, és nagy lángon forraljuk az egészet, amíg besűrűsödik, és a mennyisége is csökken (kb. 8 perc). Tegyük félre, amíg a csirke megfő.

Amikor a csirkecombok megfőttek, kellően megpuhultak, szűrjük a főzőlevüket a hagymás-gombás-boros szószhoz, és kezdjük újra forralni az így újra hígabb mártást (a combok addig pihennek). Addig forraljuk, amíg kb. harmadára csökken az eredeti mennyiségnek, hogy sűrű, "szirupos" mártást kapjunk. Ekkor keverjük hozzá a creme fraiche-t, vagy tejfölt (esetleg tejszínt), és pár percig forraljuk össze, ízesítsük sóval, borssal, majd öntsük a csirkecombokra az egész mártást. Még egy kicsit forraljuk a hússal együtt a mártást, majd hagyjuk pár percig állni, mielőtt tálaljuk.

Milyen nagyon rég írtam már ide! Bár egyáltalán nem felejtettem el a blogot, valahogy nem volt ihletem, időm vagy kedvem az alkotásra, annak ellenére, hogy főztem rendszeresen, de semmi újat. Mivel ilyen rég jelentkeztem, elmaradtam a karácsonyi és újévi köszöntésekkel is, remélem, így utólag is elfogadjátok jókívánságaimat, kedves olvasók! :-) Nálunk igazán jól teltek az ünnepek, utolsó pillanatban (22-én) sikerült is hazaérnünk, főzőcskéztünk, sütöttünk anyával, találkoztunk a családdal és persze a barátokkal is, jókat buliztunk, beszélgettünk... Kaptam szuper szakácskönyveket, amelyekből nagyon sok inspirációt és ötletet nyerhetek majd, régóta áhított darabokra tettem így szert. Ettünk sok füstölt sajtot, juhtúrót, túrórudit és igazi, finom kiflit, és még sok más finomságot is. Az egyik következő poszt témája egy szuper debreceni étteremről fog szólni, érdemes lesz visszanézni - előre most csak ennyit :-)

Ezeket a "fekete-fehér" kekszcsigákat már többször sütöttem meg, ajándékba is vittem belőlük, de a receptet még nem osztottam meg veletek - ezt az elmaradást most pótolom. 

A csigák valójában nem fekete-fehérek, hanem sötétbarna-halványsárgák, a keksz-kategóriába sorolnám őket, és amilyen egyszerűek, legalább annyira finomak is. Ez a keksz egy német recept alapján készült!!! :-)

Tea, kávé mellé tökéletes kísérők.

Hozzávalók:

- 300 g liszt

- 150 g cukor (vagy édesítő)

- 1 tk vanília kivonat, vagy 1 cs vaníliás cukor

- 2 tojássárgája

- 200 g hűvös vaj

- 2 ek kakaópor (keserű)

- 1 tk (instant) kávépor

- 2 ek tejszín

A lisztből, cukorból, vaníliából és tojássárgájából a darabokra vágott vajjal együtt tésztát gyúrunk. Ez először kicsit nehezen indul(hat), de hamar összeáll majd. A tésztát két részre osztjuk, az egyik feléhez hozzáadjuk a kakaó- és kávéport, és a tejszínnel átgyúrjuk, hogy szép sötét legyen. A két rész tésztát fóliába csomagoljuk, és kb. 30 percig hűtőben pihentetjük.

Enyhén lisztezett felületen a kétféle tésztát külön-külön félcentisre nyújtjuk, igyekezzünk nagyjából hasonló alakú-méretű lapokat produkálni. A világos tésztára fektessük a kakaós tésztát, és szorosan csavarjuk fel, hogy minél jobban illeszkedjenek a rétegek. Burkoljuk a feltekert tésztát is fóliába, és újabb 30 percig pihentessük.