Időről-időre olvasgatok angol nyelvű berlini blogokat is, többségük a gasztro-stílus-művészetek témák köré csoportosul. Nagyon szép képeket lehet nézegetni, sokszor igen jó szövegeket is olvasni, és - nem utolsó sorban - izgalmas tippeket kapni, mit érdemes megnézni, kipróbálni ebben a sokarcú városban. Pár napja megakadt a szemem egy friss poszton: az egyik blogger egy nagykövetség menzáján ebédelt! Mii? Hoogy? Énisénis!!! Ma kipróbáltuk, és le vagyunk nyűgözve, mindjárt ki is fejtem...

A Nordische Botscahften ("Északi Államok Nagykövetségei") Berlin Tiergarten nevű negyedében található, sok más ország nagykövetségének szomszédságában, és Dánia, Grönland, Finnország, Norvégia és Svédország képviseletét látja el. A nagyközönség számára a Felleshus (Pan Nordic) épület látogatható, mely egyfajta központi épületként szolgál a nagykövetségek számára: koncerteket, előadásokat, kiállításokat, konferenciákat szerveznek itt, és a harmadik emeletén található a menza. 

Az épület juharfából, betonból és üvegből áll, modern, de egyben meleg, barátságos, világos is, afféle "skandináv"-érzése van az embernek, letisztult, helyenként trükkös megoldásokkal. 

Mivel ez az épület nem a konkrét követségek épülete, csak azok "központi elosztója", nincs biztonsági ellenőrzés, szabadon lehet bemenni - persze, azért több őr sétálgat fel-alá itt is. 

Ottjártunkkor épp egy dán bútortervező (Panton) színes, érdekes fotelei és székei voltak kiállítva, jól elszórakoztunk rajtuk :-)

És akkor a menza. A nem követségi dolgozók számára délután 1 óra után szabadon látogatható étterem az épület más részeihez hasonlóan világos, faburkolatú, és igen zsúfolt, úgy látszik, sokan hallották már hírét. 

Minden nap háromféle fogás várja a vendégeket: egy húsos, egy halas és egy vegetariánus. Itt elolvasható az e heti étlap. Én az aznapi vega-ajánlatra, egy mozzarellás-gombás fogásra fentem a fogam, de sajnos, mire odaértünk, már elfogyott (negyed 2). Nem keseredtem azért el, ugyanazt kértem, mint Pisti: pulykamell steak-et borsos kéregben sütve, mangós-lilakáposztával és sült burgonyával. Jelentem: ilyen finom, szaftos, fűszeres pulykamellet még sosem ettem! A mangós-lilakáposztában a mangót különösebben nem vettem észre, de finoman érződött egy gyümölcsös íz a háttérben, gondolom, ő volt az. A sült krumpli is friss, finom volt. 

A menza kiemelten büszke arra, hogy mindennap friss halfogást tálal - ez egy északi országokat kiszolgáló egységnél alapkövetelmény! :-) Mivel Pisti nem annyira halevő, és én sem voltam tengeri hangulatban, azt ezúttal nem kóstoltuk meg, de van egy érzésem, hogy visszatérünk még... Kapható továbbá friss saláta, szendvics is, gyümölcsös desszertek, müzli, és mindenféle innivaló, kávé is, természetesen. 

Egy fogás 5 Euro körül mozog, ami egy ekkora adag és ilyen finom ételért nagyon-nagyon-nagyon olcsó! Az innivalókat, kávét külön kell fizetni, de azok sem drágák. 

És a végére egy tipp mindenkinek, aki Berlinbe jön, és esetleg ide is el akar látogatni. A Zoologische Garten nevű közlekedési csomópontból indul 6 percenként a 100-as busz, melyet mi városnéző busznak nevezünk, ugyanis a főbb turisztikai látványosságok mentén kanyarog, és végül az Alexanderplatzon áll meg. Minden megállója szinte egy-egy híres épület vagy park, így például a Győzelmi Oszlop (angyallal a tetején), Tiergarten (park), Reichstag (parlament), Brandenburgi Kapu, Unter de Linden, Staatsoper (operaház), stb.... 

A 100-as busz egyik megállója a Nordische Botschaften névre hallgat, itt kell leszállni, ha az ember egy finomat akar ebédelni! :-)

Nordische Botschaften, Felleshus

Rauchstrasse 1, 10787 Berlin

Végre lecsengett a Valentin-napi őrület! Bár alapvetően szeretem a giccses, a rózsaszínű vagy épp csillogó dolgokat (elég csak a blogom színvilágára gondolni), a Valentin-nap mégis kiborít. Nem azért, mert "olyan amerikai" és mert "csak marketing-fogás". Nem tudom megmagyarázni, miért, egyszerűen egyáltalán nem hiányzik, hogy  szívecskés-cuki ajándékot, piros rózsát, vagy kétszemélyes vacsorát kapjak pont február 14-én, és fordítva: ilyeneket adni sincs kedvem, csak ezen a napon. Azt sokkal inkább a szeretet-szerelem ünnepeként veszem, amikor Pisti tulipánnal vár a reptéren, amikor megérkezem. De végülis az a szép, hogy mindenki maga dönt, mit és hogyan ünnepel, nem? :-) Ki hogy áll a Valentin-naphoz?


Mi a valentinnapozás helyett egy tartalmas, igazán finom salátát ettünk, melyben zöldség, hús, sajt és egy kevéske kenyér is van. Az egész ízvilágán nagyot dob a kéksajt, amely finoman ráolvad a kenyérkarikákra, így szelídül egy kicsit az íze, de azért nem veszti el a karakterét sem. Még egyes húsevő-melegvacsorások is elismerően nyilatkoztak! :-)

Hozzávalók: (2 személyre)

- 2 jó nagy marék (vegyes) zöldsaláta (én előre csomagoltat vettem)

- kb. 15-20 dkg sertéshús (pl. karaj), vagy csirkehús, esetleg korábbról maradt sült hús

- 1 kisebb bagett, felszeletelve, vagy csak kisebb kenyérdarabok

- 5 dkg kéksajt

- 1 dl olívaolaj

- 1 gerezd fokhagyma

- 1 ek fehérborecet

- 1 kk cukor

Az olajat az átnyomott (lereszelt) fokhagymával alaposan összekeverjük. Egy keveset ebből egy serpenyőbe teszünk, és a csíkokra vágott húst megpirítjuk benne pár perc alatt. A húst sózzuk, borsozzuk, majd félretesszük.

A kenyérszeleteket sütőlapra rakosgatjuk, és egy kevés fokhagymás olajjal megkenjük őket. A sütő grill fokozatán (vagy csak serpenyőben) kicsit megpirítjuk a szeleteket, majd a sütőből kivéve egy-egy csipet kéksajtot rakunk a tetejükre. Visszarakjuk még pár percre a kéksajtos szeleteket, amíg a sajt szépen elolvad rajtuk. 

A salátaöntet egyszerű: a maradék fokhagymás olajhoz adjuk az ecetet és a kevés cukrot, majd alaposan összekeverjük. 

A tálaláshoz a salátát, a még langyos húst és az öntetet keverjük alaposan össze, és a meleg, sajtos bagett-karikákkal tálaljuk! Egyszerű és nagyon finom! :-)

A recept egy német könyvből származik, címe: Salate... :-)

Tegnap gyönyörűen sütött a Nap, tiszta kék volt az ég, és ezt ki is használtunk, nem ültünk itthon, tettünk egy kis kirándulást Berlin környékén. 

Milyen jól is tettük, ma ugyanis hóesésre ébredtünk - nem tudom leírni sem, mennyire elkeserít... (remélem, elnézitek kissé túlzó megfogalmazásomat, de már nagyon elegem van a télből). 

A rohangálós nap miatt tegnap nem főztem ebédet, és úgy alakult, hogy útközben (már javában ebédidőben) megláttunk egy McDonald's-ot, és, bár Pisti mondta ki, de mindkettőnknek bevillant, hogy "mekizhetnénk" egyet. Az elmúlt egy-két évben nagyon ritkán jártunk McDonald's-ban, vagy bármilyen hasonló gyorsétteremben, mert rengeteg más, jobb alternatívánk van-volt. Ráadásul egy kicsit "rizikós" is a dolog: pár éve időről-időre megjelentek pirosas foltok Pisti arcán, melyek nehezen múltak el. Akkor el is ment bőrgyógyászhoz, aki megállapította, hogy ez a fajta (genetikus) bőrbetegség sok fiatal férfit érint, és bár nem súlyos, teljesen jól kezelhető, de nagyon sok dolog kiválthatja, figyelni kell - a túl forrótól a túl fűszeres ételen át, az illatanyagot tartalmazó szappanokig, stresszig minden. Amellett, hogy teljesen semleges, illatmentes arclemosót használ azóta, mi azt figyeltük meg, hogy nála a gyorséttermi kaja szinte mindig előhozta ezt a problémát - lehet, hogy valamilyen titkos komponenst, vagy tartósítószert nem tolerál a bőre, de ezek után tudatosan kezdtük elkerülni ezeket a helyeket és ételeket (épp elég sok rosszat hall az ember egyébként is róluk). Mostanában már nagyon ritkán, szinte alig jön elő nála ez a kellemetlen tünet, leginkább csak akkor, ha stresszesebb időszaka van - és persze, nem eszünk gyorséttermekben.

Tegnap ettünk, láttunk, mentünk - és köszönjük, elég volt újabb 1-2 évre. 

 j

Bár (még) nem jött elő semmi Pisti arcán, az adagok mennek össze, az ízek nem foghatók egy igazi, jó húsból készült hamburgeréhez, és a krumpli is túl sós - és nem, nem sznobizmus ez, hanem a valóság. Valódi hús-íz kontra vékony, furcsa húspogácsa. Friss zsemle kontra édeskés-szezámos csoda. Sajt kontra műsajt. Értem én, hogy a bármikor, bárhol, percek alatt fellelhető ugyanolyan (középszerű) minőség ára ez - de vajon megéri? 

Amikor Amerikában voltunk tavaly előtt, egész sokat utaztunk, autóztunk, és hihetetlen mennyiségű gyorséttermet láttunk - némelyikben ettünk is, ha más lehetőség nem volt. Az egyenhamburgerek, tacobellek, pizzahutok mellett megdöbbentő volt pl. a sültkrumpli-adagok mérete, néha ketten sem tudtunk volna egy normál adagot megenni, pedig minket sem kell félteni. A szénsavas üdítők esetében is a legkisebb méretű pohár kb. fél literes volt, és sok helyen még újratölteni is lehetett a cukros-színes üdítőkből. Lehet számolgatni, hogy ha 100 ml kólában kb 10 gramm cukor van, mennyit lehet így, szinte észrevétlenül meginni? 

Nem vagyunk, és nem is voltunk álszentek, igenis szeretjük a fogyasztói társadalom néhány vonását, szeretünk néha vásárolgatni vasárnaponként és a Dunkin Donut-os fánkot is megvesszük néhány havonta, a jó hamburgert imádjuk. DE: az ember mélyen elgondolkodik, amikor az ilyen gyorsétterem-kupacokban körülnéz, és nem csak hogy duci, de nagyon-nagyon elhízott embereket, sőt, gyerekeket lát! A kocsiból épp kilépő, netán az ételt a kocsiban evő elhízott emberek látványa nagyon elszomorító, és ezzel tegnap is szembesültünk a német McDonald's-ban, igaz, csak egy-két asztalnál.

Amerikában - amennyire mi tapasztaltuk - nagyon kétirányú a helyzet. Egyfelől vannak, akik gyorséttermi kaján, mirelit-félkész ételeken, pizzákon élnek, és nagy eséllyel elhízottak, nem mozognak. Alapvetően könnyű lehet beleesni ebbe a ritmusba, mert minden áruház hatalmas készétel-édesség-nass-junk részleggel rendelkezik, színesek a csomagolások, nagy akciók vannak, minden arra csábít, hogy vedd meg, ész nélkül. 

Ráadásul, az amerikai lét teljesen az autókra épül, anélkül szinte lehetetlen bárhová is eljutni sok városban. A minap olvastam egy amerikai újságíró szösszenetét, amelyben arról írt, hogy újdonsült szomszédaik (egy-két házzal arrébbról) autóval jöttek át hozzájuk vendégségbe, és nem értették, amikor az újságíró megkérdezte tőlük, hogy ez most komoly-e. Mert az volt.

Ugyanakkor vannak, akik nagyon tudatosan élnek, megválogatják, mit esznek, rendszeresen mozognak, megpróbálnak néha kocsi nélkül is létezni (bár ez nem könnyű), stb. Van ismerősünk, aki már nem fiatal, de minden egyes nap több kilométer biciklizéssel kezdi a napjait. Sőt, van olyan ismerősünk is, aki amerikai, de nem szereti a hamburgert. Tehát van ilyen is, olyan is, tényleg. 

Ma már szerintem látja az amerikai kormány is, hogy milyen állapotban van a lakosság, és próbálnak tenni ellene, de nem lesz egyszerű. Aki még nem látta Jamie Oliver Food Revolution című sorozatát, mely az amerikai iskolai étkeztetést (is) próbálja megreformálni, ajánlom, érdemes pl. a youtube-on megnézni. Gondolatébresztő, magunkra nézve is.

Itt Berlinben egyébként kevésbé látunk elhízott embereket, a berliniek nagyon tudatosak étkezés, környezetvédelem és mozgás szempontjából is. Sok egészséges ételt kínáló étterem, bár van, az egyetemi menzáról már írtam a blogon, és nagyon sokan rendszeresen futnak, bicikliznek vagy épp jógáznak. Németország más részeiről nem tudok nyilatkozni, de valószínűleg kicsit rosszabb lehet a helyzet.

Tudom, hogy nem könnyű munka-család mellett rendszeresen főzni, én is dolgoztam (és fogok is még), ismerem a helyzetet. Azt is tudom, hogy a gyorséttermek marketing fogásai milyen csábítóak lehetnek a gyerekek számára, és néha a felnőttek is megkívánhatnak egy kis mekit. 

Magyarországon sok elhízott ember van, ez tény, a hagyományos magyar konyha sem feltétlenül diétás, de mostanság mintha elindult volna valami, nem? Ahogy én látom, csak a gasztroblogok számának és népszerűségüknek növekedéséből, egyre több embernek fontos, hogy mit tesz az asztalra, és egyre többen kísérleteznek a nemzetközi konyha fogásaival, reformételekkel, különböző diéták fogásaival. Ez pedig jó, nagyon jó! Ajánlom hát, hogy együnk évente-kétévente egy mekit, hogy rájöjjünk: milyen jó is az a hamburger, amit otthon, húsból, fűszerekkel csinálunk! ;-) 

Főzzünk, együnk, mozogjunk!

Van az úgy, hogy bizonyos férjek elkészülnek végre a leendő könyvük kéziratával. Ez a hosszadalmas folyamat ám a végére ki is meríti őket nagyon, és amikor végre postára adják a művet, majd hazaesnek, csak rájuk kell nézni, és egyből előtör a "mitfőzzeknekedhogyjobblegyen"-üzemmód... :-) 

Terápiás sétánk után ma a két duci hölgy receptje alapján sütöttem meg ezt a pompás és egyszerű édességet, melynek gusztusos fotóját már előző este kifigyelte eme bizonyos férj - tényleg szemet gyönyörködtető, ahogy a finomra sült kis sütik közt a habos, fehér krém és az élénkpiros lekvár adja a kontrasztot... 

A scone egyébként hagyományos, nagyon angolszász sütemény, melyet jellemzően a délutáni tea mellé szolgálnak fel, dzsemmel vagy mézzel, és egy sűrű, zsíros, selymes tejszín-szerű krémmel (angolul clotted cream, nem tudok magyar megfelelőt). Ez a tipikus "cream-tea", azaz tea, mellé valamilyen tejszínes-krémes finomsággal.

A scone nagyon könnyű, légies, a krém és a lekvár szuper egyensúlyban biztosítják a krémes-édes és a gyümölcsös arányt - mindenkinek nagyon-nagyon ajánlom, hogy próbálja ki, hiszen max. 20 perc alatt elkészül, és bizonyos férjek szerint "az új kedvenc" kategóriába is sorolható, ami nagy szó! :-)

Hozzávalók:

- 220 g liszt

- 10 g sütőpor

- csipet só

- 55 g vaj

- 55 g cukor

- 150 ml tej

A krémhez: (ha nincs a közelünkben clotted cream)

-130 g mascarpone

- 1 dl tejszín

- csepp vanília

- 2-3 ek cukor (ízlés szerint)

- kevés reszelt citromhéj (opcionális)

A tálaláshoz: valamilyen piros lekvár/dzsem, lehetőleg házi, vagy méz

A lisztet, sütőport, cukrot és sót egy nagyobb tálban keverjük össze, és adjuk hozzá a vajat. Morzsoljuk össze a vajat és a lisztes keveréket, amíg szép "morzsás" lesz. Adjuk hozzá a tejet, és egy nagyobb kanállal dolgozzuk össze a tésztát, majd vékonyan lisztezett felületre kiborítva óvatosan gyúrjuk át. Nem kell túlgyúrni, csak épp, amíg szépen összeáll. Könnyű tésztát kapunk. 

Nyomogassuk ki a kezünkkel kb. 2 cm vastagra a tésztát, és 5 cm átmérőjű pogácsaszaggatóval, vagy hasonló méretű kispohárral szaggassunk köröket. Helyezzük a köröket zsírozott-lisztezett tepsire, és kenjünk meg a tetejüket tejjel. 

220°C-ra előmelegített sütőben süssük őket 10 percig, vagy amíg aranybarna színűek lesznek és szépen megemelkednek.

A krémhez helyezzük a hozzávalókat egy nagyobb tálba, és habverővel vagy robotgéppel keverjük őket "habosra" - egy jól kenhető, kicsit sűrűbb krém lesz az eredmény.

Tálalni még langyosan a legérdemesebb, egy apró sütit kettévágva, krémmel megkenve, lekvárral színezve és a süti tetejével befejezve. Mennyei!

Ettetek már scone-t?