Ahogy az sokszor előfordul, amikor az ember külföldi recept alapján főz, egy kis fordítási-fogalomzavarral találtam ma szemben magam. A mai poszt receptje "cornmeal"-t jelöl meg, mint az egyik fő alkotóelemet, így egy kicsit utánaolvastam, hogy is lenne helyes ezt magyarra fordítani. Elképzelésem volt, csak hát sokszor az nem elég :-)


Ha a Wikipediát, mint általános tudástárat nézem, ezt kapom: "száraz kukoricából őrölt liszt (...) melyet finomra, közepesen finomra (?) vagy durvára őrölhetnek. Az Egyesült Államokban a "kukoricaliszt" szó (cornflour) jelentheti az egész finomra őrölt "kukoricadarát" (cornmeal). Nagy-Britanniában azonban a "kukoricaliszt" (cornflour) sokszor a "kukoricakeményítőt" (cornstarch) jelenti." Természetes, hogy brit és amerikai verzió még csak véletlenül sem egyezik :-) Mindezt bonyolítja még az is, hogy sokszor a "cornmeal"-t polentaként is emlegetik külföldi oldalakon, amely azonban már egy kész olasz ételnek a neve.

Én végül kukoricadarának fordítom, amit használtam, pláne, hogy a csomagolásán polentához is ajánlják, amely ugye kukoricadarából készül. (A recept amerikai.) De ha valakinek van valami tuti megoldása, hogy a "cornmeal"-t hogy érdemes fordítani, vagy a kukoricaliszt-kukoricadara kérdéskörben szakértő, szívesen olvasnám! Valószínűleg visszatér még majd a blogon, annyira különleges egy hozzávaló.

Maga a kukoricadarás csirkemell minimális olajjal készül, finomliszt nélkül, és egy nagyon picit más, mint a megszokott rántott csirkemell. Íme:


Hozzávalók (4 főre):

- 3 közepes csirkemell filé
- 90 g zsemlemorzsa (legjobb, ha házi)
- 130 g kukoricadara
- 2 ek friss petrezselyem, apróra vágva
- 2 ek friss kakukkfű, apróra vágva
- 1 tk só
- fél tk bors
- 1-2 ek mustár
- 2 tojás

A sütéshez:
- 3 ek vaj
- 3 ek olaj

A tálaláshoz: citromszeletek


Melegítsük elő a sütőt 175 °C-ra. Keverjük össze a zsemlemorzsát, kukoricadarát, sót, borsot, petrezselymet és kakukkfüvet egy nagyobb lapos tányéron. Egy másik tálban verjük fel a tojásokat és adjuk hozzá a mustárt.

A csirkemelleket vágjuk félbe és a feleket egy-egy fóliával letakarva lapítsuk ki egy kicsit (például nyújtófával) óvatosan, hogy kb. 1-1,5 cm vastag szeleteket kapjunk. Mártsuk a szeleteket először a tojásos-mustáros, majd a zsemlemorzsás keverékbe.

Egy nagyobb serpenyőben hevítsük fel a vajat és az olajat, és süssük a csirkemell szeleteket oldalanként 2-3 percig, amíg szép aranybarnás színük lesz. Ezután helyezzük őket egy hőálló üvegtálba, vagy csak egy sima magasabb falú tepsibe és süssük őket még 8-10 percig, amíg átsülnek, szép színt kapnak, de nem száradnak ki.

Tálaláskor a vállalkozóbb kedvűek egy szelet citrom levével megbolondíthatják :-)

Szerintem ez egy egész jó alternatíva a hagyományos rántott húsra: kevesebb olajat használunk, kevesebb a munka és a mosatlan is vele, kell ennél több? ;-)

Címkék: gasztro sós főétel kukoricadara csirkehús


Általánosban majdnem végig, gimnázium alatt sokszor, egyetem alatt pedig csak néha, de: volt szerencsém iskolai menzákon enni. Nem tudom, hogy vajon ez mindenkire ilyen nagy hatással volt-e, de nekem maradandó emlékeim vannak. Például a főzelékekről, főleg a "nagyszerű" finomfőzelékről: sosem voltam a főtt répa nagy rajongója, hát még amikor mindezt egy édes, lisztes főzelékben láttam viszont... Aztán sosem felejtem a krumplipürét sem, mely mindent látott, csak krumplit nem, híg volt és természetellenesen sárga :-) Ehettem volna (de nem ettem) hideg kapros, édeskés uborkalevest, vagy beazonosíthatatlan zöldséges-ragus-krémleveseket, alkalmanként eltérő tésztákkal bennük. Az egyetemi menzán a sültkrumplit sosem sikerült frissen elkapni, csak amikor már puha és langyos volt, és a zöldségköretek is kimerültek a túl puhára párolt mexikói zöldségekben. Ezeket általában elkerültem.

Van azonban a menzán evésnek egy nosztalgikus oldala is: általában jókat nevettünk a suli utáni ebédek alatt, és egy-egy ételt azért egész finoman is el tudtak készíteni. A babgulyás például mindig is kedvenc volt a menzán, és a tarhonyás ételeket is jó volt enni, a mellé porciózott uborkával :-) Sok múlott a konyhás néniken is, adtak-e repetát a kakaós tejbegrízből vagy sem? Elhitték-e, hogy van befizetve ebédem, csak épp az ebédjegyem nincs itt? Sürgettek-e vagy megvárták, amíg a forró leveses tányért a tálcámra egyensúlyoztam? Szerintem mindenki sokat tudna mesélni...

Itt Berlinben gyakran járunk az egyetemi menzára, ha nincs kedvem vagy időm itthon főzni: ez megint egy egész más élmény...


A berlini egyetemi menzákat a Studentenwerk Berlin nevű szervezet üzemelteti, és az egyetemeknek általában több étkezdéje is van. Elvileg bárki étkezhet a menzákon, csak egy menzakártyát kell megvennie, arra pénzt töltenie és szabad az út, azaz, az evés. A diákok igazolványuk felmutatásával diákkedvezményt kapnak fizetéskor. Az alábbi képen egy kártya-automata látható, amelyen ellenőrizhetjük az egyenlegünket és tölthetünk pénzt is a kártyánkra.


A menzák hatalmas alapterületűek, és külön "szigeteken" találhatók az ételek, italok; a bejárati tálcafelmarkolás után mindenki körülnézhet, hogy mi az aznapi felhozatal. A napi menük között mindig van legalább kétféle vegetariánus, húsos és halas étel, melyekhez 4-5 féle köretből választhat a vendég. Állandó köret a krumpli, de mindig van valamilyen rizs vagy tészta is - ezek képviselik a szénhidrát-vonalat. Azonban zöldségekből is nagy a választék: brokkoli, káposzta, bab, borsó, kukorica, karfiol, és még sorolhatnám...


Van külön salátáspult, ahol mindenki dönthet: magának állítja össze a salátáját, vagy a már elkészítettek közül vesz. Itt is minden megtalálható, a különféle csíráktól kezdve a chilipaprikákig.


Található még leveses és joghurtos sziget is, ahol mindenféle egészséges dologgal turbózhatjuk fel az ebédünket, például magvas zsemlékkel, müzlikkel...

Minden nap van egy napi ajánlat, amelyet ott a helyszínen, előttünk készítenek el a sapkás szakácsok. Ez egy kicsit drágább, mint a napi menük, de sokszor nagyon különleges.

És természetesen van egy "imbiss" rész is, ahol mindenféle wurstokat, kolbászkákat, sült húsokat, hamburgert lehet kapni, de érdekes módon általában itt állnak a legkevesebben sorba. Salátát viszont szinte mindenki tálcáján látni...

Választhatunk még gyümölcsöket, ihatunk kávét, gyümölcslevet, üdítőket...

És hogy mindezt mennyiért? Mi általában személyenként 3-4 Eurót fizetünk egy ebédért, de ezzel már nagyon-nagyon jóllakunk, van benne innivaló és saláta is, ezt az árat pedig nagyon jónak mondhatom Berlinben egy meleg, teljes ebédért.

Én ma egy "keleties báránygulyást" (Lammgulasch Orientalisch) ettem, ami tulajdonképp egy sűrű bárányragu volt lencsével és manduladarabokkal dúsítva, finom fűszeres szószban, Pisti pedig cornflakes-bundás rántott halfilét evett, zöldséges szósszal. Mindketten kapros krumplit választottunk köretnek.


Az étkezés végén az emberek egy mozgó pultra rakják a tálcákat, a papírszalvétákat a megfelelő szelektív szemetesbe dobják és jóllakottan távoznak.


Nem állítom, hogy a német menzás ételek gasztronómiai költemények. Csupán nagyobb a választék, egészségesebbek a lehetőségek és van fantázia a napi menükben is.

Tudtok olyan otthoni menzákat, amelyek vállalják a jobb minőségű, egészségesebb étkeztetést is?

Címkék: berlin gasztro németország ezmegaz gasztrotapasztalás

Mese a nyolc citromról

 2010.05.20. 20:21


Hol volt, hol nem volt, volt egyszer nyolc citrom. Szép sárgák, kicsit egyenetlenek, de citromok. Egy szép, na jó, inkább felhős májusi napon megvette őket Bori, aki citromot akart venni, és hát nyolcat adtak 1 Euróért, csak nem hagyhatta ott! Aztán teltek, múltak a napok és a citromok csak vártak, gondolkoztak, vajon mi lesz a sorsuk. Bori közben holmi padlizsánokkal meg eprekkel volt elfoglalva, a citromok meg csak fonnyadoztak a konyhapulton, az ablak melletti sarokban. Legalább a szatyor, amiben voltak, szintén sárga volt.


(A képen nem narancskarika van, csak a napfény trükkös...)

Ma délután Bori belekukkantott a szatyorba, és azt látta, hogy három citroma már oda: elkezdtek penészedni. Nem tudni, hogy vajon eleve nem voltak-e túl jó minőségűek, vagy csak a szatyros "dunsztolás" ártott-e nekik, mindenesetre a maradék öttel sürgősen kezdenie kellett valamit.


Akkor kisütött a nap és néhány napsugár még a konyhába is elért. Átsütöttek az ablakban álló zöld üvegkancsón, melyet Bori még egy hűvös márciusi bolhapiacon zsákmányolt, mert annyira megtetszett neki a kancsó fodros teteje. Megszületett a döntés: ebből limonádé lesz, mégpedig nem is akárhogyan, hanem a zöld kancsóban!


Került hát a kancsóba frissen facsart citromlé, két lime levével együtt, egy pici cukor édesítő, ásványvíz, és mindezek mellett egy pár csepp rózsavíz. A rózsavizet még egy bioboltban találta Bori régebben, azóta elő is veszi újra és újra, annyira különleges, pár cseppje is könnyen feldob mindent.



Így menekült hát meg ma a maradék öt citrom, limonádénak elkészítve.


Ha legközelebb kimaradnának citromok, ti mihez kezdenétek?


Címkék: gasztro citrom ezmegaz


Az ember sok helyről nyerhet inspirációt a főzéshez, sütéshez: könyvből, gyönyörűen fotózott kép alapján; tévéből, megcsillanó olívaolajcseppek hatására; vagy épp valami finomság kóstolásából, melyet később reprodukálni szeretne. Az is előfordulhat, hogy egyenesen kérik, hogy készítsen el valamit, vagy mert korábban már ízlett, vagy mert kíváncsiak rá, hogy ízlene-e. A boltokban kóborlás is sokszor eredményezhet új ötleteket, ha van időnk nyugodtan nézelődni és közben hagyni, hogy az agyunk kombináljon :-)


Számomra azonban a legelementárisabb inspirációt a piac jelenti már régóta, nevetnek is rajtam néha a barátnőim :-) Van azonban valami pezsdítő érzés abban, ahogy a sok friss áru ott hever előttünk: érezzük azokat a föld-illatokat, megtapintjuk a héjakat, gyönyörködünk a színekben, felfedezünk újdonságokat... Ez történt tegnap is, ó, azok a színek. Megláttam a piacon a padlizsánok mély, feketés-lila színét és döntöttem: kell. Nincs nagy tapasztalatom még a padlizsánnal, de a mai főzés után úgy érzem, nem ez volt az utolsó találkozásunk.

A kezdeti inspirációt persze egy kis keresgélés követte itthon, hogyan is tudnám érdekesen, mégis egyszerűen feldolgozni a szerzeményem. Így született meg ez a mai étel, recept és tapasztalatok figyelembe vételével - finom, gyors és kicsit eltér a megszokottól, megéri kipróbálni.

Hozzávalók:

- 500 g darált marhahús
- 1 kisebb fej hagyma
- 2 gerezd fokhagyma
- 1 nagy / 2 kisebb padlizsán
- 150 g (görög) natúr joghurt
- 1 tojás
- 3 ek parmezán, reszelt
- egy 400 g-os hámozott paradicsom konzerv
- 4 ek paradicsompüré
- 400 g főtt krumpli, nagyobb kockákra vágva
- só, bors, kevés őrölt szerecsendió, kevés őrölt fahéj

Az apróra vágott hagymával és fokhagymával együtt magas hőfokon pirítsuk meg a marhahúst, kb. 5 perc alatt.

Közben szeleteljük fel a padlizsánt (nem kell vékonyra!) és egy tepsibe fektetve locsoljuk meg a szeleteket egy kevés olívaolajjal, sózzuk-borsozzuk finoman. 200°C-ra előmelegített sütőben 10-15 percig süssük a padlizsánszeleteket, amíg szép pirultak nem lesznek.

A marhahúshoz adjuk hozzá a paradicsompürét és a paradicsomokat, felkockázva, és fűszerezzük ízlés szerint. A szerecsendió és a fahéj nagyon különleges ízt adnak majd az ételnek, nem feltűnően, mégis érezhetően.

Forgassuk át a főtt krumplit is a marhahúsos "raguban", majd öntsük egy tűzálló tálba vagy tepsibe. Akinek van esetleg öntöttvas serpenyője (nem műanyag fogóval), csinálhatja abban az egészet, hiszen azzal a sütést is végre lehet hajtani.

A húsos ragu tetejére helyezzük el a padlizsánszeleteket.

Egy tálban keverjük össze a parmezánt, joghurtot és a tojást, fűszerezzük, majd öntsük a padlizsánokra.

Forró sütőben (200°C, minimum) kb. 10 perc alatt sül készre, de a tetején ellenőrizhetjük a sajtos keverék barnulását is.


Ha kész, lehet salátával, kicsit megpirított pitával is tálalni, de magában is tökéletes.

Padlizsánnal ki hogy áll?

Címkék: gasztro sós marhahús padlizsán főétel keleties

Hard Rock Cafe, Berlin

 2010.05.17. 19:20


Hogy-hogy nem, megint megtalált minket egy hamburgeres hely. Vagy még inkább, mi találtuk meg a Hard Rock Cafet. Történt ugyanis, hogy nemrég beszélgettük barátokkal, vajon van-e Berlinben Hard Rock Cafe és mi állítottuk, hogy nincs, mert még nem hallottunk róla és hát akkor ugye lehetetlen is, hogy legyen... Vasárnap azonban rákerestem, hirtelen ötlettől vezérelve, és tataaaa: VAN :-)


Mivel nemrég kapta vissza Pisti a fel nem használt vonatjegyének árát a német vasúti társaságtól (ezt azért remélem, értelmezitek!), a váratlanul jött pénz birtokában nyugodt szívvel indultunk el ebédelni :-)

A Hard Rock Cafe lánc mára már intézménynek mondható, szerintem a logójukat szinte mindenki látta már, ha élőben nem is, pólón biztosan:


A Hard Rock Cafe egyébként egy 1971-ben, Amerikában alapított lánc, mely olyan éttermekből áll, ahol a "tipikus" amerikai diner-food és "kocsma-hangulat" mellett rock- és filmtörténeti legendák emléktárgyai vannak kiállítva. A rocklegendák által egykor használt, most már kiállított tárgyak az egész régitől a legújabbakig terjednek.

Itt Berlinben központi helyen áll például egy színesre festett Trabant, melyet a U2 használt színpadi kellékként a Zoo TV turnéja során, amikor az Acthung Baby albumukkal turnéztak (melyet egyébként Berlinben is vettek fel!).


A U2-t állítólag teljesen megbabonázta a Trabant 1990-ben, melyet egyre inkább a bukott rendszer szimbólumaként emlegettek (ebből még ma is nagy üzletet lehet csinálni itt), és a színpadon fontos helye volt a kiszuperált autónak.

1959-ben, amikor amerikai megszállás alatt állt Berlin egy része, a király, Elvis is itt szolgált. Hogy kétségbeesett amerikai rajongóit "megnyugtassa", minden aggódó levélre egy előre megfogalmazott formalevéllel válaszolt - nem tudott volna minden levélre személyesen, külön válaszolni. Ennek a formalevélnek az eredeti, kézírásos verziója is ki van állítva a Hard Rock Cafeban.


Egyáltalán nem mellesleg található még itt gitár Jimi Hendrixtől, Eric Claptontól, Lenny Kravitztől, Neil Youngtól; dzseki a Black Sabbath gitárosától, iratok Jennis Joplintól, kosztüm Madonnától...


Sok idő kellene, amíg mindent fel tudna deríteni az ember. A német vonalat pédául Scorpions és Nina Hagen relikviák képviselik.

És akkor kanyarodjunk vissza a kajához is, mert tulajdonképp egy étteremben jártunk.

A Hard Rock Cafe itt egy kétszintes, modernebb stílusú épület, mely a Kurfürstendammon, a város egyik legforgalmasabb, legnépszerűbb bevásárlóutcáján található. Az ültető pincér mindjárt a bejáratnál "walkie-talkie-val" (rádión) megértekezi a fenti pincérrel, hogy hány ember szeretne enni és mire felérünk, már kísér is minket tovább a kedves személyzet. A pincérek - számunkra - talán kicsit túlzottan is kedvesek voltak, simán odajött például az egyik srác, miközben javában ettünk és belekukucskált a shakes poharunkba, majd konstatálta, hogy ezek szerint finom lehetett a shake, mert már alig van :-) De természetesen ez még mindig sokkal jobb, mintha bunkók lettek volna, vagy felénk se néztek volna :-))

István "hamburger-megszállott" Kornél a
Legendary 10 oz. Burgert választotta, melyben a központban egy 283 grammos marhahúspogácsa állt, rajta egy nagy sült hagymakarikával és olvadt cheddar sajttal.


Az egyéb hamburgerkellékek (hagyma, saláta, paradicsom, uborka) mind a tányéron, de külön érkeztek, hogy csak azt rakja bele a vendég, amit szeret. Az asztalon várt a mustár és az elhagyhatatlan Heinz ketchup.

Az én hamburgerem hagymakarika nélkül, viszont háromféle sajttal érkezett (cheddar, Provolone, Jack).


A side-ként kapott sült burgonya héjában sült, friss krumpli volt.

A húst egybehangzóan tökéletesnek ítéltük, szaftos, mégsem zsíros, a közepén picit rózsaszínes, illatos, füstös ízű volt. A hamburgereink összességében szuperjók voltak, annyira, hogy én meg sem bírtam enni az egészet :-) Pisti ugyan megette az övét, de egész délután meg se tudott mozdulni utána ;-)

Az elsőrendű étel és a kellemes belső mellett talán egyetlen "hátránya" van a helynek: nem olcsó, sőt, inkább drágácska. A nevet és a központi fekvést nagyon meg kell fizetni, egy hamburger 10-13 Euró körül van (igaz, ebben már a sültkrumpli is benne van)! Mindezek ellenére nagy élmény, ha az ember egyszer rászánja a pénzt, nagyon jó a zene is és a hangulat is...

Ja, és olvastam, hogy 2010 telére Budapesten is lesz elvileg Hard Rock. Persze, ott a csillag mellette, hogy a nyitási időpontok változhatnak, de hátha... :-)


Hard Rock Cafe Berlin
Kurfürstendamm 224
10719 Berlin
Németország

Címkék: usa berlin gasztro németország marhahús főétel gasztrotapasztalás amerikai klasszikusok

süti beállítások módosítása