Hétfő, azaz szeptember 7-e Labor Day volt az USA-ban, amely munkaszüneti nap: mindenki kihasználja a még szép időt, kirándulni indul, grillpartit rendez és piknikezik a szabadban. „Ha Rómában jársz, viselkedj úgy, ahogy a rómaiak”, tartja a mondás, és tartjuk mi is, így hát Labor Day alkalmával nekivágtunk kirándulni.

Úticélunk a titokzatos hangzású Shenandoah National Park volt, azon belül is a Skyline Drive, mely a nemzeti park egyetlen, teljes hosszán végigfutó, a nagyközönség számára autóval is bejárható útvonala.

Utánanéztem a nekem nagyon tetsző Shenandoah szó eredetének: a Shenandoah-völgy valószínűleg a környékbeli indiánoktól kapta nevét, jelentése: "az egek lánya", de sok más lehetőséget is számontartanak. A park területén már az 1700-as évek közepétől fogva éltek európai telepesek, akik Pennsylvania felől érkeztek. Természetesen, az indián őslakosok még régebb óta éltek itt. A huszadik század elejére azonban a környék állapota romlani kezdett a fokozott emberi jelenlét miatt, egyre kevesebb lett az erdő, ritkultak az erdei vadak, a vékony hegyi talaj egyre kimerültebb lett, és fokozatosan az emberek is kezdtek elvándorolni innen. Az amerikai Kongresszus 1926-ban hagyta jóvá a Shenandoah Nemzeti Park megalapítását, melynek céljává vált, hogy a park területét megpróbálja az eredeti állapotába visszaállítani. A Skyline Drive 1939-ben került átadásra, és mára már legalább 100 féle fafajta él a területen.

A nemzeti park és a Skyline Drive is, érthető módon, nagyon szigorú ellenőrzés alatt látogatható, fokozott a parkőri jelenlét, melyet az ún. ranger-ök látnak el. Súlyos pénzbüntetések járnak a park területén történő szemetelésért, és az állatok etetése is illegális, ahogyan sok tábla is figyelmeztet rá útközben. A belépődíj egy autóra 15 dollár, és egy hétig érvényes: ez elég jó ár, ha figyelembe vesszük a táj szépségét, sokszínűségét, és a benne rejlő lehetőségeket. Lehet kempingezni a kijelölt területeken, túrázni, parkőrök vezetésével felfedezni a tájat.

Mivel mi egynaposra terveztük a kirándulást, a Skyline Drive teljes, 105 mérföldes (168 km) hosszából „csak” kb. 40 mérföldet (64 km) tettünk meg. A maximum sebesség 35 mérföld/hr (50 km/h), és nagyon gyakran meg lehet állni a kilátást és a növényeket megcsodálni, mi még ennél a sebességnél is lassabban mentünk, annyira elvarázsolt minket a táj.

És hogy miket láttunk?

Lovakat egy hatodrangú mellékúton, amikor eltévedtünk útközben, mert Mr. Navigációs Moha már megint berúgott előző este, és nem volt magánál :-)

Medvéket... medvemama átszaladt egy bocsával az úton, de valamiért nem mentek tovább:

Medvemama jól megnézett minket:

És aztán jöttünk rá, hogy mire, illetve kire várt még:

Ha csak elmosódva is, de látszik: a második medvebocsra várt! Amint utolérte őket a kis lemaradt állat, már el is tűntek a fák között, de hihetetlen élmény volt ilyen közelről, szabadon, a természetes közegükben látni őket! Azt hiszem, ez volt az egyik legszívmelengetőbb pillanat, mióta itt vagyunk!

Láttunk még sokféle lepkét, például ilyet:

Na és persze a haverjaim egyikét, Lajost, aki vagy tücsök, vagy szöcske, vagy valami ilyesmi - aki tudja, megírhatná! Tudjátok, mennyire fóbiás vagyok.............. de küzdök ellene! :-)

És láttunk még őzeket és mókusokat is, csak őket nem volt alkalmam lefotózni. De ami késik, nem múlik ;-)

További információ, érdekességek olvashatók például itt és itt.

- Nálunk igen.
- És milyen állatok?
- Ó, hát sokféle. De a legjobb, van legalább egy EGERÜNK!
- Tényleg?
- Igen. Éjszaka motoz, neszel, majd Bori észreveszi. Erre bemászik a radiátor nyílása alá, nem jön elő a cheddar sajtra sem (ó, mi naív hülyék!). Majd egy pillanat alatt előjön, és tovaillan egy másik nyílásba. Esélyünk sincs megfogni.
- És mi lesz most?
- Két szót mondok: pest control. Magyarul: egérfogó.
- Szegény egérke...
- Tudom, még egy kicsit hasonlít is Mártára, csak barnás-szürke, meg sokkal kisebb. De ugyanolyan gülüszeme van. De hát nem maradhat sajnos. Ki tudja merre jár, mit hoz ide...
- Ó, te városi lány. Milyen fura szembesülni a természettel, egy régi házban!
- Ne is mondd. Ez még csak a kezdet.

Macskás barátaink, S.O.S - ki adná kölcsön macskáit egy kis egzotikus kalandtúrára? :-)

Szombaton elmentünk életünk első amerikai foci meccsére. Pisti helyzeti előnnyel indult, mert ő már kívülről tudja a játékszabályokat, tanította is – számomra egy kicsit nagyobb kihívást jelentett, mert a játékról nem túl sokat tudok... A foci általában is kínai, hát még az amerikai :-)

Amerikában a foci, vagy ahogyan ők mondják, "american football", hihetetlen nagy népszerűségnek örvend. Az országos bajnokság (NFL – National Football League) mellett legalább olyan népszerű az egyetemek közti bajnokság, avagy a "college football", mely hivatalosan az NCAA (National Collegiate Athletic Association) szövetségbe tartozik. A virginiai egyetemnek saját 60 000 (!) fős stadionja van, ahol a különféle játékokat tartják.

Mi egy szezonnyitó college football meccsre mentünk, amelyen a helyi (Charlottesville-i) csapat, a University of Virginia játszott a William and Mary College csapata ellen.

Annak ellenére, hogy tudásom meglehetősen csekély az amerikai focit illetően, azt kell mondanom, hogy életem egyik legnagyobb sport-élménye volt a meccs! A UVA csapatának, a Virginia Cavaliers-nek hatalmas a szurkolótábora, pláne ha itthon játszanak, és az amerikaiak ám komolyan is gondolják! Mindenki, de értsd szó szerint, mindenki, a csapat színeibe, narancssárgába és kékbe öltözött, így ha végignéztünk a stadionon, ezt láttuk:

Nagyon érdekes egyébként a csapat beceneve: Virginia Cavaliers. A "cavalier" szó jelentései többek közt: "lovas katona, lovag", mely egyértelműen a harcra, harcos szellemre utal. Ám ha kontextusában nézzük ezt a kifejezést, sokkal mélyebb jelentést is látnunk kell: Virginiában, mely tulajdonképp az USA régiói közül már a Délhez tartozik, jelentős déli arisztokrácia él(t), akik a polgárháború előtt például sok rabszolgát is tartottak, hatalmas ültetvényeik voltak. Ez az arisztokrácia mindig is egyfajta nosztalgiával gondolt vissza eredetére, melyet akár a lovagi korokig visszavezettek, és a "cavalier" szóban ez a nosztalgikus múltba vágyódás is benne van. A lovag és a lovas szimbóluma egyébként alapmotívum a csapattal kapcsolatosan. A meccs előtti show nagy részében is vissza-visszatért: egy kisfilmben rajzfigurákkal vezették be a meccset játszó csapatokat, ahol a lovas kerekedett felül és végül belovagolt a stadionba, nem csak a kisfilmben, hanem élőben is. Az egyetem fúvószenekara is lovasegyenruhákban masírozott, lépéseik, formációik mind a lovagi tornákra emlékeztettek és a "V" betűt formálták (aki nem találta volna ki, miért: Virginia...).

Az egész meccsen érződött, hogy családias esemény, közösségformáló és – összetartó. Már jóval a meccs kezdete előtt gyülekeztek a környék parkolóiban és parkjaiban az emberek, sütöttek-főztek, iszogattak, beszélgettek és jól érezték magukat, ráhangolódtak a csapatuk megmérettetésére. Van erre egy külön ige is az angolban: "to tailgate".

Számomra (sajnos) szokatlan módon nem tapasztaltam semmi olyan agressziót vagy gyűlölködést, mint az otthoni focimeccseken, pedig ez is csak ugyanolyan csapatok közti versengés, és őszintén, nem is hiányzott. A biztonságra természetesen itt is nagyon figyeltek, belépéskor megvizsgálták mindenki táskáját.

Tipikus ételek egy meccsen: hot dog, mindenféle formában, popcorn, édességek, üdítők, sör. Szotyit nem láttam :-D Ahogyan otthon is, itt is sokkal drágábbak a stadionban kapható enni- és innivalók: 4-5 dollárba került minden átlagosan, amit mindenképp soknak érzek egy sima, nem különösebben nagy hot dog-ért... ám a nagy tömeget ez nem tartotta vissza :-)

És hát végül jogosan kérdezhetnétek, hogy mit lett a meccs eredménye? Sajnos, a várakozásokkal ellentétben a Virginia Cavaliers kikapott a William and Mary csapatától 26-14-es végeredménnyel. Igen, néha a lovagok is vesztenek. De azért: Go Hoos!, ahogy a stadion zengte.

Kép innen.