Nemrég úgy alakult, hogy egy kicsit több vaj volt itthon, mint szokott, és mivel nemsoká utazni indulunk, lassan fel kellett használni. Még régen néztem ki egy kedvenc oldalamon ezt a pound cake receptet, amelybe viszonylag sok vaj kell, viszont egyszerű és nagyon dicsérik,  így eljött az ideje, hogy megsüssem.

Ha nagyon le akarnám fordítani, akár hívhatnám "fontos" süteménynek is, de csupán ezt hallva inkább azt gondolhatnánk, hogy fontos például megenni, vagy elvinni valahová időre, mintsem a valódi névadó jelentésére gondolnánk. Történetesen ez a sütemény ugyanis az angol / amerikai font (pound) mértékegységről kapta a nevét, mely kb. 454 grammnak felel meg. A süteménybe a hagyomány szerint 1:1:1:1 arányban kerül vaj, cukor, tojás és liszt. A mai, modernebb verziók ugyan már sokszor eltérnek az eredeti arányoktól, és rengeteg variációja létezik, a végeredmény mindig hasonló: egy egyszerű, de nagyon finom, vajas-édes, könnyű sütemény, amely kávé, tea vagy csak egy pohár tej mellé ideális társ. Például napsütéses délutánokon, vagy álmos reggeleken. Tízóraira, vagy este, csak úgy csipegetve. 

Azok kedvéért, akik esetleg nem akarnak sok cukorral dolgozni: én édesítővel csináltam, és teljesen jó lett az állaga és az íze is. (Az édesítő dobozán mindig rajta van, hogy mekkora adag mennyi cukornak felel meg, könnyen át lehet számolni.)

Hozzávalók:

- 3 nagyobb tojás

- 3 ek tej

- másfél tk vanília kivonat

- 126 g liszt

- 23 g kukoricakeményítő

- 1 tk sütőpor

- 1/4 tk só

- 150 g cukor

- 185 g vaj

Nagyon fontos, hogy a hozzávalókkal szobahőmérsékleten kezdjünk el dolgozni, mert így érhetjük el a tökéletes állagot. 

Melegítsük elő a sütőt 180°C-ra. Vajazzunk ki egy 23 x 13 x 8 cm-es gyümölcskenyér - téglatepsi-formát (nem tudom, mi a szakkifejezés, de ITT megnézhető), nem baj, ha nem pontosan ekkora, de törekedjünk nem túl eltérő méretűt találni. Én még sosem használtam az ilyen formámat, abban a kezdő csomagban volt, a többi tortaformával, piteformával, stb. együtt, amit anyukámtól kaptam, amikor elköltöztem otthonról, de egy-két centis eltéréssel ez a méret volt. Az aljára tegyünk sütőpapírt, és azt még egyszer vajazzuk át.

Egy tálban keverjük össze a tejet, tojást és vanília kivonatot. Egy másik tálban keverjük össze az összes száraz hozzávalót. Adjuk a vajat és a tojásos keverék felét a száraz hozzávalókhoz, és robotgéppel keverjük kb. 1 percig, előbb alacsony, majd közepes sebességgel. Fokozatosan adjuk hozzá a maradék tojásos keveréket is, kétszerre, és minden hozzáadás után fél-fél percet keverjük. 

Öntsük a tésztát a formába és simítsuk el a tetejét egy spatulával. Süssük kb. 45 percig, vagy amíg a teteje szép aranybarna színű lesz és a tűpróbán is sikerrel átmegy a süti. Ha korábban barnulna a teteje, lefedhető sütőpapírral vagy alufóliával, nehogy megégjen.

Sülés után kb. 10 percet a formában hűljön, utána pedig rácson hűtsük ki teljesen. Sokáig friss marad, nem szárad ki. Akár tejszínnel, friss gyümölccsel is fogyasztható, nekünk csak úgy magában is nagyon ízlett.

Amikor életemben először csináltam töltött paprikát, már kettesben éltünk Pistivel Debrecenben, és nagyon élveztem, hogy végre valami hagyományos magyaros ételt is előállítottam, ráadásul még finom is lett. Mivel azonban csak ketten voltunk, összesen négy paprikát töltöttem meg, és még két húsgombócra futotta a töltelékből. Nekem ez a mennyiség természetes volt, hiszen elég volt egy-két alkalomra kettőnknek, nem untuk meg, nem romlott meg, stb. Pisti azonban rendkívül viccesnek találta, hogy én összesen csak négy paprikát csináltam, mert náluk ez otthon mindig legalább kétszer ennyivel kezdődött. Természetesen elmesélte a mamájának is, hogy "Bori összesen négy paprikát csinált, képzeld már el", és a mamája nagyon jót derült ezen... :-) A mama utána még hetekig emlegette nevetgélve, hogy hát ez milyen jópofa, négy paprikáért megfőzni... :-)) 

Én azonban azóta is tartom magam az elveimhez, úgyhogy a minap is "csak" öt paprikát csináltam (már öt!), és pár húsgombócot. Elég is lett, nem untuk meg, mondom én, hogy nekem van igazam. Majd ha gyerekeink lesznek, csinálok kétszer ennyit. Addig marad ez a mennyiség. Aki elkészíti ezt a receptet, szorozzon-osszon a létszámnak megfelelően :-)

Hozzávalók:

- 350 - 400 g darált hús

- másfél marék rizs

- 1 tojás

- fél hagyma, nagyon apróra vágva

- só, bors, kevés pirospaprika

- 1 l paradicsomlé (ha sűrűbb, hígíthatjuk még)

- 1 dl víz

- 2 tk kukoricakeményítő

A húst, hagymát, rizset, tojást és fűszereket keverjük össze egy tálban.

A paprikákat mossuk meg, vágjuk le a tetejüket, a magokat-ereket távolítsuk el. Töltsük meg a paprikákat a húsos töltelékkel. Figyeljünk, hogy ne legyenek teljesen végig töltve, hiszen a főzés során a rizs és a hús is nő még. 

Rakjuk a paprikákat egy nagyobb lábasba, és öntsük rájuk a paradicsomlevet. Ha maradt ki töltelék, nedves kézzel formázzunk belőle gombócokat és engedjük azokat is a paradicsomos lébe. A lé nagyjából fedje el a paprikákat. Forraljuk fel a paradicsomos egyveleget, majd kis-közepes lángon hagyjuk egy-másfél óráig főni. Ízlés szerint adjunk hozzá egy kevés cukrot. 

Amikor már puha és átfőtt a töltelék, egy deci vízben keverjünk el két teáskanál kukoricakeményítőt, és adjuk a paradicsomszószhoz. Keverjük át óvatosan, ez egy kicsit besűríti a szószt. Miután még egyszer átforraltuk, már tálalhatjuk is.

Van, aki kenyérrel szereti, van, aki csak magában, szerintem nyáron ideális, könnyű ebéd vagy vacsora lehet, az újramelegítést is jól bírja.

Ti megeszitek a paprikát is, vagy csak a tölteléket? :-)

Íme a legújabb mániám: a húsgombóc. Ezúttal nem a hagyományos, rizses-fővős izére, sem a már régebben is készült paradicsomos verzióra kell gondolni. Az utóbbi időkben sülve, mindenféle fűszerekkel turbózva gyártom őket, minden alkalommal kicsit finomítva-igazítva rajtuk. A kísérletek utóhatásaként általában még két napig gyengén, de biztosan érezhető fűszerillat terjeng a lakásban - ez engem persze egy cseppet sem zavar :-) 

A gombóc-koncepció azért jó, mert elég ízletes, fűszeres étel ahhoz, hogy akár csak salátával is együk, de szuperül illenek hozzá a különböző keleti, arab-indiai kenyerek, lepények is. Ezeket mi itt nagyon könnyen, szinte bárhol megvehetjük, de szerintem már otthon sem olyan nehéz hozzájutni, egy-két pékségben, vagy "keleti" boltban biztosan megtalálható. Kalandorok esetleg meg is süthetik a kenyereket, nagyon sok recept található a blogokon, mindenfelé.

A mostani húsgombóc-variáció leginkább indiai ihletésű, nagyon finom és egész minimális munkával elkészíthető. A joghurtos öntet tökéletesen kiegészíti, de akár magában is lehet mártogatni bele a kenyeret...

Hozzávalók: (3-4 fős adag)

- 500 g darált marha- (sertés-) hús

- egy fél fej hagyma, apróra vágva

- 1-2 gerezd fokhagyma

- 1,5 ek szójaszósz

- 1 tojás

- 1 tk gyömbér

- 1 tk koriander

- 1 tk garam masala (indiai fűszerkeverék, több is mehet)

- 1 tk só, kevés bors

- kevés olívaolaj

A joghurtos öntethez:

- 3 dl natúr joghurt

- 1 gerezd fokhagyma

- 1 ek citromlé

- 1 ek olívaolaj

- 2 tk római kömény

- só és bors, ízlés szerint

A húsgombócok hozzávalóit az olaj kivételével összegyúrjuk. Az olajat egy serpenyőben felhevítjük, és a nedves kézzel megformázott kisebb húsgolyókat 4-5 perc alatt megpirítjuk, igyekezzünk minden oldalról egyenletesen végrehajtani a műveletet. 

A megpirított golyókat egy sütőpapíros sütőlapra helyezzük, és 200°C-ra előmelegített sütőben még kb. 10 percet sütjük őket, amíg egyenletes színük lesz és átsülnek. Egyet meg lehet kóstolni, mintaképp.

A joghurtos szósz hozzávalóit szintén összekeverjük (le is lehet csepegtetni korábban a joghurtot egy konyharuhán keresztül, hogy sűrűbb legyen), és a húsgolyók mellett tálkában kínáljuk. Nagyon jól illenek hozzá keleties kenyerek, saláták...

A fűszerek mind könnyen, nagyobb boltokban beszerezhetők, és hihetetlenül finom ízt adnak mindennek. Aki még nem próbálta, most tegye meg, mert nagyon jótól fosztja meg magát! :-)

A recept ebből indult, de sok mással gazdagodott útközben.

Szombaton felfedezni indultunk Berlin egyik olyan részére, ahol még csak nagyon keveset jártunk, Kreuzbergbe, ma erről mesélek nektek egy kicsit.

Ebben a kerületben rengeteg török és más nemzetiségű bevándorló lakik, ugyanis nagyon sokáig rendkívül olcsón lehetett lakásokat bérelni itt, és ez vonzóvá tette a negyedet számukra. Kreuzberg egyébként a megosztottság idején Nyugat-Berlinhez tartozott, de elszigetelt, szegény kerületként tartották számon. Később azonban nagyon komoly színterévé vált az alternatív kulturális irányzatoknak, így például innen indult ki a berlini punk-rock mozgalom, Iggy Pop és David Bowie is gyakran látogatták a legendás klubokat. Kreuzberg ma is az éjszakai élet és az alternatív klubok, galériák nagy gyűjtőhelye, ahol rengeteg fiatal és művész él, alkot... Csak egy-két fontosabb látnivaló a közelből: Checkpoint Charlie, Jüdisches Museum, Technikai Múzeum, Platz der Luftbrücke, Topography of Terror, Viktoriapark, török piac a Maybachuferen... 

A mi első számú célpontunk a Viktoriapark volt, ahonnan elvileg szuper kilátás nyílik Berlinre és ahol egy (mesterséges) vízesés is található. E parkban található az a kis "hegy", a valóságban csak domb, amely tetején álló keresztről kapta Kreuzberg a nevét (kreuz = kereszt, berg = hegy).

A park eredetileg 1821-ben nyílt, és a hegy tetején egy, a napóleoni háborúknak emléket állító emlékmű is található, melyet K.F. Schinkel építész tervezett.

Szombat délután rengeteg család, baráti társaság sütkérezett a füvön, és mi is egy jót sétáltunk a lankás parkban, megnéztünk minden sétáló kutyát, ilyesmi :-) A park tetejéről, az emlékműből valóban szuper kilátás nyílt a városra, egy kicsit más érzés volt innen, a sok zöld fa fölött látni a Fernsehturmot vagy épp a Potsdamer Platzot, mint amihez eddig szoktunk.

Az egyetlen dolog, ami viszont szokatlan és csúnya látványt nyújtott, az a parkban eldobált sok szemét volt - ilyen sok szemetet még nem nagyon láttunk itt közterületen! Lehet, hogy csak a hétvégi nagy forgalom miatt, de sajnos, elég lelombozó volt. Ettől függetlenül mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy ha erre jár, kiránduljon ki ide, ha szép az idő, mert a kilátásért nagyon megéri.

A park után nem akartunk még hazamenni, így csak elindultunk az orrunk után, sétáltunk. Érdekes élmény volt, hogy bár a házak ugyanolyanok, mint mifelénk is, azok a régi, szépen karban tartott polgári házak, az embernek mégis olyan más érzése volt, ahogy közöttük sétált. Egy idő után megfogalmazódott bennünk, mi a különbség: az emberek, akik között sétáltunk! Sokkal több fiatalt, kisgyerekes családot láttunk, mindenféle (jó értelemben vett) fura figurákat, kalapos elvont-fiúkat, nagy szemüveges lányokat, vagányul öltözött idősebb embereket... :-) Ahogy most olvastam nemrég, valóban itt él a legtöbb fiatal Berlinben, érdekes. 

Nagy élet volt az utcákon, mégis olyan nyugis érzés volt a sok hatalmas zöld fa alatt sétálgatni, nézelődni, gondolkodni, vajon milyen lehet az a kávézó, hú, ott egy jó kis étterem, ide majd vissza kell jönni, juj, de finom illata van ezeknek a pörkölt mogyoróknak, milyen király az a cipő, néééézd... :-) 

Így huppantunk le egyszer csak mi is egy csendes kis kávézó színes székeibe, amolyan "meglátni és szimpatizálni-elv" alapján :-) Az utca mentén, a kis asztalokon szép virágok álltak, ott díszelgett egy régi, színes-virágos napernyő, bentről könnyű swing zene szólt és a mellettünk lévő kis puffra egy egész kövér macska telepedett le, hogy egy kicsit ő is élvezze ezt a jó kis szombat délutáni napsütést.

Pisti kávézott, én egy nagyon frissítő málnás limonádét ittam, amely valódi málnát, citromot és szódát tartalmazott, és rendeltünk még egy szelet citromos "csízkéket" is, ami tökéletesen savanykásra volt elkészítve. 

A kávézóban többféle házi készítésű sütemény és lekvár volt, valamint limonádék, kávék, frissítők rengetege...Ez a hely egy egész kis egyszerű, otthonos hangulatú lokál, kedves kiszolgálással, baráti árakkal, nekünk nem is kellett több, teljesen hatalmába kerültünk az igazi nyári "kreuzbergi" szombat délutánnak :-)

Szombati sétánk ismét egy eredményes kirándulás volt, mely egy igazán szép emlékként kerül elraktározásra. Természetesen gondolom, hogy Kreuzberg sem csak annyi, amennyit most láttunk belőle. Láttuk már a Hermannplatz vagy a Kottbusser Tor "szépségeit" és olvastam is sokat a drogról, a munkanélküliségről, bűnözésről... Mi azonban most egy új berlini érzést éltünk át, és nagyon tetszett! Biztos, hogy visszamegyünk még.

Nektek van kedvenc részetek valamilyen (nagy)városban, országban, ahol olyan különleges, jó érzés lenni? Kíváncsi lennék :-)